Skip to content

Tervezzünk együtt, kísérjétek végig velem az esküvőszervezést! #17 – Ital

Az italválasztás fontos eleme az esküvőnek, hiszen az esküvők nagy többségében alkoholt fogyaszt a násznép (hallottam már teljesen alkoholmentes esküvőről, de ez a ritkábbik eset). Vannak olyan helyszínek, ahol teljeskörűen benne van az árban az alkoholos italcsomag, sőt az is előfordulhat, hogy nem is engednek bevinni a helyszínre saját, hozott italt. Ennek előnye, hogy helyben meg van oldva az ital kérdés, azonban ez általában jóval drágább megoldás, általában minden megbontott… Read More »Tervezzünk együtt, kísérjétek végig velem az esküvőszervezést! #17 – Ital

Tervezzünk együtt, kísérjétek végig velem az esküvőszervezést! – #17 – Menyecske ruha, menyecske tánc

A menyecske ruha választás számomra nehezebbnek tűnt, mint gondoltam. Alapjáraton imádom a piros színt, így úgy gondoltam a menyecske ruha kiválasztása teljesen hazai pálya számomra. Ez sajnos nem így lett. Sok időbe telt mire találtam egy ruhát, ami igazán tetszett. Az első álomruha nagyon hasonlított a menyasszonyi ruhámra, de Zsombor javaslatára inkább rövidebb, könnyedebb ruhát választottam, amiben az esti forgatagban könnyebben tudok majd táncolni. Hallgattam rá és végül nagyon örülök,… Read More »Tervezzünk együtt, kísérjétek végig velem az esküvőszervezést! – #17 – Menyecske ruha, menyecske tánc

Csodák üvegből – Interjú TinYTrIP GlassArt alkotójával

A TinyTrip Glassart megálmodójával Kovács Petrával személyes tapasztalat kapcsán ismerkedtem meg. Bár Petra kedvencei a nagyobb volumenű dekorációk és installációk, a csodálatos ékszereibe is beleszerettem. A párom, Zsombor az esküvőnk után lepett meg a menyasszonyi csokromból készült ékszerrel, amihez Petra segítségét kérte. A végeredményt már láthattátok az Instagramomon, de csatolok ide is egy képet, mert nem elég egyszer látni. Petra mivel az izgőmozgó kislányával Sárival van otthon így az interjút… Read More »Csodák üvegből – Interjú TinYTrIP GlassArt alkotójával

BanDj interjú

Mutatkozz be kérlek, mondj pár szót magadról! Nagy András, BanDJ vagyok, főállású disc-jockey, azaz lemezlovas. Mióta foglalkozol zenéléssel, mióta zenélsz esküvőkön? 1991 óta vagyok DJ, 2004-ben játszottam először esküvőn. Miért kezdtél el ezzel foglalkozni? Imádom a zenét és valahogy belesodródtam a szórakoztatóiparba. Mondj valami érdekességet magadról! Folyamatosan hajt az önkifejezési vágy, ezért minimixeket, remixeket gyártok. Az olvasók lehet nem tudják, de Te főként Retro dj vagy. Milyen stílusok a kedvenceid… Read More »BanDj interjú

Interjú Vadász Majával, a Telefonos Vendégkönyv megálmodójával

Mutatkozz be, mondj pár szót magadról! Vadász Maja vagyok, 24 éves, friss házas. Ha 3 szóban kellene bemutatkoznom, akkor ezek lennének: hálás, kreatív, intuitív. Imádok világot látni, nevetni, természetben lenni, szeretni, alkotni. Lényegében élni szeretek.   Mivel foglalkozol pontosan? Mit kell tudni a Telefonos Vendégkönyvről? Egyéni vállalkozóként tevékenykedem. Dolgoztam esküvői dekoratőrként, esküvőszervezőként, jelenleg pedig a saját szerelemprojektemen dolgozom gőzerővel, a Telefonos Vendégkönyvön. A Telefonos Vendégkönyv egy átalakított, bérelhető antik telefon,… Read More »Interjú Vadász Majával, a Telefonos Vendégkönyv megálmodójával

Az év színe 2023 – Viva Magenta

A Pantone a színkód rendszerek kidolgozásával foglalkozik és minden év végén kiválasztja a következő „Év színét”. Ez a szín abban az évben befolyással van a ruhákra, a berendezési tárgyakra, dekorációkra és az esküvőkre is. A 2023-as év színe a „Viva Magenta” lett, ami egy bíborvörös tónus, meglehetősen élénk szín, bátorságot sugall, elősegíti az örömteli ünneplést. A szerelem színei a piros és rózsaszínes árnyalatok, aminek a kombinációja ez a szín, így… Read More »Az év színe 2023 – Viva Magenta

Tervezzünk együtt, kísérjétek végig velem az esküvőszervezést! – #16 – Cipőválasztás

A cipők esetében a legfontosabb a kényelem. Sokan – akik egyáltalán nem hordanak magassarkú cipőket a hétköznapokban – úgy döntenek, hogy a Nagy Napon sem akarnak botladozni, így lapos sarkú cipőt választanak. Meg tudom érteni ezt az elképzelést is, hiszen nagyon rossz, ha valaki egész éjjel feszeng, főleg egy olyan napon, aminek az önfeledt boldogságról kellene szólnia. Ebben az esetben választhat két féle stílus közül a menyasszony: az elegánsabb balerina… Read More »Tervezzünk együtt, kísérjétek végig velem az esküvőszervezést! – #16 – Cipőválasztás

Tervezzünk együtt, kísérjétek végig velem az esküvőszervezést! – #15 – Tánctanulás

Mi egy buliban táncolva ismerkedtünk meg, nagyon szeretünk táncolni. Biztosak voltunk már az elején abban, hogy valamilyen koreográfiát szeretnénk megtanulni. A YouTubeon található rengeteg esküvői táncos videó és mi több különböző videóból raktuk össze a végleges táncunkat a saját lépéseinkkel kiegészítve. A zene is különlegesebb volt, egy Billie Eilish: Bad guy feldolgozásra táncoltunk, amit úgy gondolok nem túl szokványos egy esküvőn. Mivel a próbákon párszor rontottunk, sőt a főpróbán is,… Read More »Tervezzünk együtt, kísérjétek végig velem az esküvőszervezést! – #15 – Tánctanulás

Tervezzünk együtt, kísérjétek végig velem az esküvőszervezést! – #14 – Ceremóniamester

Mindenféleképpen ceremóniamestert szerettünk volna, úgy gondoltuk, hogy a népies vonal kevésbé áll hozzánk közel. Kendét már korábban ismertem, úgy gondoltam, hogy egy fiatalabb ceremóniamesterrel könnyen megtaláljuk a közös hangot. A fontosabb programpontokat én már megterveztem, tőle főként az aznapi levezénylést vártuk, de ő is mondott jó ötleteket, ami hasznunkra vált. Nagyon rugalmasan viszonyult azokhoz a kérésekhez, amiket mi találtunk ki, és jól alkalmazkodott ahhoz, ami hirtelen alakult. Úgy gondolom, hogy… Read More »Tervezzünk együtt, kísérjétek végig velem az esküvőszervezést! – #14 – Ceremóniamester

Tervezzünk együtt, kísérjétek végig az esküvőszervezést – #13 – Dj választás, zene az esküvőn

Abban, hogy az esküvőnkre dj-t szeretnénk elég hamar meg tudtunk egyezni. Viszont abban, hogy ki legyen az, én voltam határozottabb. Zsombor nagyon fiatal dj-t szeretett volna, mert szerinte csak egy nagyon fiatal tudja megmozgatni a többségben fiatal násznépet, én viszont egy régi ismerősömért kampányoltam, akit még az egyetemen ismertem meg, ő egy retro dj, BanDj. A találkozó előtt Zsombor még félve állt neki a dolognak, de a beszélgetés után már… Read More »Tervezzünk együtt, kísérjétek végig az esküvőszervezést – #13 – Dj választás, zene az esküvőn