Skip to content

Interjú a legvidámabb fotóssal, Oravecz Diával

Mutatkozz be kérlek, mondj pár szót magadról!

Nemzetközi családból származom, az utazás, a tanulás és a folytonos változás ironikusan egy állandó eleme az életemnek. Az egyetemi diplomáimat követően először HR területen dolgoztam, de viszonylag hamar rájöttem, hogy engem nem tesz boldoggá ez a világ. Éltem korábban a Fülöp-szigeteken, Cipruson és az Egyesült Államokban is, jelenleg Magyarországon élek a két örökbefogadott kutyusommal, akiket imádok. Két hivatásom van, a tanítás és a fotózás, ezen belül is az esküvői fotózás a fő csapásirányom.

Hogyan jutottál el idáig, hogy esküvői fotós legyél?

Volt egy kirándulós-fotós vállalkozásom Cipruson, amit nagyon szerettem. Ott kétszer is felkértek ismerősi körben, hogy örökítsem meg az esküvőjüket. Habár elsőre vonakodtam elfogadni a felkérést, végül belementem. Akkor már éreztem, hogy ez egy nagyon komplex és izgalmas terület, de továbbra is úgy éreztem engem inkább a portré és utazós lifestyle foglalkoztat. Ekkor jött a pandémia és felülírta a terveimet, hazaköltöztem és újraértékeltem mindent és úgy döntöttem kitanulom az esküvői fotózást is. Ez a folyamat még a mai napig is tart, évről-évre igyekszem nagyobb kihívások elé állítani magamat és erős kritikával szemlélem az eddigi munkáimat. Szeretem a déli fotósok munkáit, sokat inspirálódom a munkáikból és csiszolom a technikámat, hogy  minél légiesebb, könnyedebb, természetesebb módon örökíthessem meg a párjaimat.

Te vagy az egyik legvidámabb ember, akit ismerek, mitől vagy mindig ilyen jókedvű?

Ezt valószínűleg azért gondolod így, mert akkor láttál, amikor azt csináltam, amit szeretek, tehát fotózás közben. 🙂 Ettől függetlenül valóban igyekszem elkerülni az egészségtelenül negatív vagy tehetetlen helyzeteket és embereket. Szeretem azt hinni, hogy mindenre van megoldás, amire pedig nincs ráhatásom, arról átteszem a fókuszt abba az irányba, amerre tovább tudok haladni az utamon. Így főleg jó élmények érnek, ami felvidít. A kutyáim is kifejezetten vidám természetűek, így a napjaim is ilyen hangulatban kezdődnek és fejeződnek be. De azért tudok én is mérges vagy szomorú is lenni, főleg ha igazságtalansággal vagy gonoszsággal találkozom, viszont ilyenkor igyekszem hamar kiereszteni a kukta gőzt és visszahelyezni a fókuszt a céljaimra. Néha úgy érzem, hogy egy igazi olasz nő veszett el bennem. 🙂

Mennyivel az esküvő előtt érdemes felkeresni egy fotóst?

Ez attól függ, hogy milyen fotóst és milyen dátummal keresünk. Akinek kifejezetten fontosak a fotók, azok szerintem akár 1-2 évvel lefoglalják azt a szolgáltatót, aki a szívükhöz közel áll. Nálam a népszerű dátumokat elég hamar le szokták foglalni, tapasztalataim alapján például a szeptemberi időpontok kelnek el a leghamarabb.

Mik azok a legfontosabb pillanatok, amelyeket mindenképpen meg kell örökíteni egy esküvőn?

Van egy kötelező lista, aminek egy albumban szerepelnie kell (készülődés, ceremónia, csók, gyűrűhúzás stb.) Természetesen minden fotós igyekszik elkapni a megható ölelkezős pillanatokat is, de az igazán kiváló fotós már érzi és ott van, ahol valami egészen egyedi, vicces fog történni.  Szerintem akkor igazi az album, ha egyik oldalról visszaadja az érzéseket és az emlékeket a pár számára, de akkor lesz igazán varázslatos, ha tele tudja csempészni olyanokkal is és olyan szögből, amiről a pár talán nem is tudott, hogy megtörtént. Számomra kifejezetten fontos, hogy szülőkről, nagyszülőkről is több kép készüljön, hiszen ezek a képek az évek múlásával felbecsülhetetlenné válnak.

Milyen kihívásokkal szembesül egy esküvői fotós?

Ahogy telnek az évek egyre több helyzeten, esetleges bakikon van túl egy fotós, így ha a kihívás szót negatív értelemben értjük, akkor úgy gondolom a tapasztalattal egyre kevesebb lesz. Nagyon sok múlik az első lépéseken, például csak olyan párt és esküvőt vállalok el én is, ahol érzem, hogy kölcsönös a szimpátia és értjük egymást. Technikai oldalról is fontos, hogy felkészültek legyünk minden helyzetre, persze így is történhetnek bakik, de nem mindegy, hogy ez a fotós felkészületlenségéből adódik vagy másból. A felkészült fotós kínos helyzetekre is gyorsan tud reagálni és villámgyorsan korrigálni. Fontos még, hogy lehetőleg profi legyen a többi szolgáltató is az adott esküvőn, hogy mindenki tudja mi a dolga és egymást segítsük a munkánkkal.

Megfigyelhetőek valamilyen trendek az esküvői fotózás kapcsán?

Erre nem tudok válaszolni, mert nem igazán foglalkozom a trendekkel. Szeretem a fenntartható dolgokat és ez a fotózásban sincs másképp. Nincs számomra szebb a természetes színeknél és fényeknél, így a fura színvilágú fotók engem sosem hoztak lázba. De azt látom az általam tisztelt fotós kollégáknál is, hogy minél magasabb tudás birtokában van egy fotós, annál kevesebb mesterséges dolgot ad hozzá a képeihez. A képeken látható különleges effektusok is akkor varázslatosak igazán, ha azt manuálisan adja hozzá a fotós, például egy különleges objektívvel, kristállyal vagy mindenféle fényformálókkal.

Hogyan tudsz segíteni azoknak a pároknak, akik szégyenlősebbek és nehezen engedik el magukat a kamera előtt?

Igyekszem olyan helyszínt választani, ahol magunk vagyunk, nem vagyok rest elküldeni humorosan de határozottan a kíváncsiskodó rokonságot is (amennyiben páros fotózásról van szó), hogy egymásra tudjanak fókuszálni. Sokszor kiemelem, hogy mi bennük a szép, hagyom hogy magukat adják, humorral és őszinte kommunikációval csodákra lehetünk képesek. Amúgy pedig szeretem ha valóban magukat adják a párok. Egy alapból introvertált, zárkózottabb párnak nem kell úgy viselkedniük a kameráim előtt, ahogy számukra nem kényelmes. Nálam a mottó mindent lehet, de semmi sem kötelező. Mindeközben folyamatosan monitorozom a reakciókat, hogy sose lépjek át egy olyan határt az instrukciók közben, ami számukra kellemetlen.

Milyen tippeket adnál a pároknak, mit csináljanak, mitől lesz jó egy fotó?

Fotózás előtt egyenek és igyanak, kényelmes legyen a cipő és a ruha, és felejtsék el azt, hogy milyennek kellene lenniük. Ez a fotózás róluk szól, őket és az ő érzéseiket örökíti meg.

Mi alapján válasszanak esküvői fotóst a párok?

A legalapvetőbb dolog, hogy bármilyen fotóst választanak, az legyen leinformálható. Bejelentett vállalkozás, számlaképesség legyen alap. Legyen az adott területen releváns tapasztalata és teljes albumokat is lehessen tőlük látni ne csak portré képeket. Olvassanak értékeléseket, illetve nézzék meg, hogy az értékelőknek valóban vannak-e adott fotóstól képeik és ha igen milyenek. Ha egy fotósnál úgy érzik megbízható, tetszenek a képei, akkor ismerjék meg, hogy emberileg mennyire passzol hozzájuk. Ha kisebb kerettel gazdálkodik a pár, akkor inkább kisebb csomagot válasszanak egy jó, elismert fotósnál, mint egy többezer használhatatlan képet ajánló kóklert.

Mik azok a kérdések, amiket mindenképp fel kell tenniük ahhoz, hogy a számukra legmegfelelőbb fotóst válasszák?

Azt hiszem ha az előbbi kérdésre adott válaszban szereplő pontokra rákérdeznek az már jó. Arra is érdemes lehet esetleg rákérdezni, hogy milyen felszereléssel dolgozik és miért azzal, milyen megelőző biztonsági lépéseket tesz, hogy ne történjen semmi baj a képekkel. Mi történik, ha betegség miatt esetleg nem tudna eljönni. Szóval nyugodtan fel lehet tennie a párnak mindazon kérdéseket, amikről félnek és a válaszból kiderül, hogy mennyire tud magabiztosan és megnyugtatóan válaszolni a fotós.

Mi a kedvenc részed egy esküvőben?

Sok minden részt szeretek, de a készülődés izgalmai azok nagyon jók. Tele van izgalommal és szeretettel a levegő, csillognak a szemek, tele vannak boldogsággal.

Mi a véleményed a beállított és a spontán esküvői fényképekről?

Alapjáraton ebből a kettőből áll egy esküvő. Az esküvői eseményeket nem lehet beállítani, ott csak a spontán pillanatokat lehet elkapni. A páros fotózásnál már más a helyzet. Ott történik a varázslat, amikor valahol a beállított és a spontán között tudjuk tartani a párokat. Fontos, hogy szép fényekben, szép környezetben álljanak, de nem mint egy kirakatbaba. Játékosan elő kell csalogatni belőlük a cinkos pillantásokat, a mosolyokat, nevetéseket és érintéseket, a meghittséget. Akkor sikerül jól egy kép, amikor szinte át tudod érezni azt, amit a pár érez a fotón. Mindezek mellett folyamatosan résen állok a gépemmel, hiszen a legjobban pillanatok akkor születnek, amikor néhány pillanatra megfeledkezik a pár, hogy hol is vannak tulajdonképpen. 🙂

Mi a véleményed a trash the dress fotózásról. Volt már ilyenben részed?

Úgy látom, hogy itthon még nincsen túl nagy hagyománya, de szerintem egy B ruhával abszolút megoldható történet. Egy közel fél-1 milliós ruhánál nyílván ez nem opció. Főleg a külföldi, tengerparton házasulandó párjaimnak szoktam javasolni, hogy az eredeti ruha mellé dobjanak be egy olcsóbb verziót, hogy bele tudjuk vetni magunkat a hullámokba fotózás közben anélkül, hogy féltenék a gyönyörű ruhájukat. 

Van kedvenc esküvős sztorid? Mi az? Mi volt a legkülönlegesebb és legemlékezetesebb élményed esküvőről?

Két évvel ezelőtt a Mátrában volt egy esküvő, ahol egy jógázó párt ünnepeltünk. Nagyon természetes, kedves és nyitott volt mindenki. Az erdőben, mesés fák között zajlott a ceremónia, végig dörgött az ég, és pont a legvégén, ahol elcsattant a csók nekizendült a nyári vihar. A zenész fiú a gitárjával a helyén maradt és játszott az esőben, mindenki kacagott és próbált menekülni az eső elől. Életem egyik legszebb képe szerintem az esőben rohanó szívből nevető menyasszony.

Te több díjat és elismerést is kaptál már, mire vagy a legbüszkébb?

A tavalyi CEWES Év esküvője fotósa versenyen három képen is kiemelt helyezést ért el, amibe még a mai napig beleborzongok, annyira meglepett és jól esett. 2022-ben egyik képemmel II. Helyezést értem el, de őszintén akkor úgy voltam vele, ez biztos csak szerencse volt. Három képpel már kezdem elhinni, hogy nem csak a szerencsén múlott, ráadásul olyan fotósok értékelték őket, akiket nagyra becsülök a szakmában. Szóval ha véletlenül ezt olvassák, nagyon köszönöm és hihetetlen lendületet adtak nekem a jövőre nézve.

Ha veled szeretnének dolgozni a párok hol érnek el Téged?

Van egy idén megújult weboldalam, ahol igyekszem minél több információt megosztani magamról és a munkáimról, ott könnyedén fel tudják venni velem a kapcsolatot: www.oraveczdia.com De elég aktív vagyok Facebookon is, így nyugodtan keressenek bármely platformon, örömmel várom a megkereséseket. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük