Skip to content

Tervezzünk együtt, kíérjétek végig velem az esküvőszervezést #1 – Az eljegyzésem története

Tervezzünk együtt, kísérjétek végig velem az esküvőszervezést #1

Eljegyzésem története

Aki esküvőszervezővel van párkapcsolatban vagy nagyon könnyű, vagy esetünkben éppen nagyon nehéz dolga van. Munkám miatt rengeteg cikket olvasok, képeket nézek, megismerem a párok történeteit, így rengeteg ötletet mondok az évek során, hogy mi az, ami tetszik és mi nem. Így volt ez a gyűrű és az eljegyzés kapcsán is. Amikor megtörtént a nagy kérdés feltevése, akkor egyáltalán nem számítottam rá, de a párom igyekezett a lehető legtöbb dolgot véghez vinni a vágyaimból. A gyűrű kapcsán már sokszor beszélgettünk, hogy nekem milyen tetszik, mi az, ami semmiképp sem, így nem is nagyon kellett puhatolóznia, hiszen magamtól mindig mondtam, ha láttam egy szép darabot. (ez nem csak a gyűrűk kapcsán van így, sokszor beszélgetünk a tervezési folyamatokról, hogy kinek mi tetszik) Tudta, hogy mivel alapjáraton sok gyűrűt hordok egy igazán rendhagyó és különlegesebb gyűrű illene hozzám. Így esett a választása egy piros köves gyűrűre. Egyszerűen imádom, később, mint kiderült a nagymamámnak is van egy hasonló köves gyűrűje, amit ő a nagypapámtól kapott.

 Mint már említettem, elég nehéz eset vagyok, hiszen annyi minden tetszett az eddigi inspirációkból, hogy együtt mindet elég nehéz lett volna megvalósítani. Szerettem volna, hogy legyen róla kép és videó, de úgy, hogy az én barátaimnak én mesélhessem el, hogy csinos legyek, ne tudjak róla és régi álmom volt egy pavilon, meg egyéb „apróságok” 😀

Visszagondolva akár még sejthettem is volna, hogy mi készül, de már kora reggeltől dolgoztam, Zsomborhoz pedig átjöttek a barátai és ebben semmi meglepő nem volt. Munka után eljött értem és azt mondta, hogy menjünk még ki a srácokhoz a Dunapartra. Elég fáradt voltam, de mivel kedvelem a barátait vele tartottam (szerencséjére). Még reggel mondta, hogy vigyek valami csinosabb cuccot, mert ha jönnek a srácok mégse az egész napos ruhámban legyek. Választhattam volna csinosabb ruhát is (ahhoz képest, hogy ha tudok róla mit vettem volna fel :D), de összességében sokkal jobb, mintha valóban az egész nap rajtam lévő ruhám lett volna rajtam. A kocsiból kiszállva elindultunk és tudni kell rólam, hogy ha van valami úticél, ahova megyünk, akkor általában sietek. Itt is Zsombor előtt egy pár lépéssel loholtam, hogy „szegény fiúk ránk várnak, ne várakoztassuk meg őket.” Az egyik bokor mögött megláttam egy srácot teljes sötétben, ahogy minket kameráz. Kivert a víz, megijedtem, hogy minek videóz bárki minket, nem ismertem fel a barátját. Na ezen a ponton már kedvem sem volt az egészhez, de akkor már Zsombor vonszolt előre. Annyira ideges lettem, hogy észre se vettem, hogy a váci zenepavilon (emlékeztek, pavilonos utalás ;)), amibe beértünk tele volt rózsákkal díszítve.

A kapcsolatunkról fontos tudnivaló, hogy Zsombor elég nehezen vette a nonverbális jeleket a megismerkedésünkkor. Szerencsére Zalán barátunk nem hagyta annyiban a dolgot. Az első csókunknál is egy „Zsombor ez az a pillanat” felkiáltással jelezte, hogy ideje továbblépni, ez az eljegyzésünkkor sem lehetett másként. A pavilonba érve semmi mást nem fogtam fel csak Zalán hangját hallottam, ahogy azt kiabálja: „Zsombor! Ez az a pillanat, ne hagyd ki!” A videón úgy látszik, mintha tudnám, hogy mi történik, pedig ekkor még értetlenül éreztem magam a helyzet előtt. Mikor oldalra fordultam Zsombor letérdelt és megkérdezte, hogy leszek-e a felesége. Visszagondolva még akkor is kicsit sokk alatt álltam, nem igazán tudtam mit mondani. Tudjátok a sok romantikus eljegyzős videót látva mindig azt gondoltam, hogy majd én is sírva fakadok meg minden, de nem így lett… Első mondatom egy „Egy hát Te hülye vagy!”-ra sikerült. Szerencsére ezen nem sértődött meg a párom, azóta szállóigeként néha előjön ez a szófordulat, és természetesen utána az IGEN is elhangzott!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük