Tervezzünk együtt, kísérjétek végig velem az esküvőszervezést #5 – Helyszínválasztás

Tervezzünk együtt, kísérjétek végig velem az esküvőszervezést #5 - Helyszínválasztás

A helyszín kiválasztása egy nagyon izgalmas folyamat volt. Nagyon izgultam, hogy milyen helyszínt fogunk találni, hiszen szakmabeliként tudom, hogy az igazán jó és különleges helyszíneket már van, hogy évekkel előre lefoglalják.

Korábbi blogbejegyzésemben említettem, hogy a helyszín viszi el a költségvetés legnagyobb részét, így fontos meghatározni, hogy mennyi az amennyit erre tudunk szánni, illetve, fontos az ajánlatot átnézni, hogy mit tud a helyszín adni, és mi az, amit még pluszba ehhez kell beszereznünk.

Az első, amibe beleszerettem egy nagyon elegáns helyszín volt. Ez a Sorg Villa. Csodálatos, előkelő, viszont sajnos a költségvetésünkbe most nem fért bele.

Ezek után Zsomborral mindketten pajtás esküvőben gondolkodtunk, hiszen az laza, természetközeli, hangulatos. Meg is néztünk két helyszínt a közelünkben, a Völgy Majort és a Lósi Majort. Elsőként a Völgy Majorba mentünk. Csodálatos nagy terület, külön kis kápolna, csodás kilátás, a naplementét is volt szerencsénk megnézni. Eléggé beillett az elképzeléseinkbe. Másodikként a Lósi Majort néztük meg, de elég hamar kiderült számunkra, hogy ha csak nem 2024-re tervezzük az esküvőt nem igazán van esélyünk, hiszen ott addig teltház van. Így szinte az utolsó pillanatig biztosak voltunk benne, hogy a Völgy Major lesz a befutó. Egy véletlennek köszönhetően nem így lett. Apukám javasolt egy másik helyszínt Királyréten, ami nem fogott meg, de mivel a parkolást már kifizettük mondta, hogy menjünk el picit sétálni az erdőbe. Az erdőbe beérve egyszer csak egyre több részletet láttam meg egy tornyos épületből. Teljesen elvarázsolt, muszáj volt közelebb mennünk. Kiderült, hogy felújítás miatt nincsenek nyitva, de szerencsére egy gyors körbevezetést engedtek. Ekkor még csak a szüleimmel voltam, de ők is és kicsit én is beleszerettem a helybe. Az erdei környezet és a középkori hatás (ezt majd Ti is látni fogjátok 😉 ) úgy éreztette velem, mintha egy hercegnő lennék. Kértem is egy időpontot a következő hétre, hogy Zsombor is láthassa, hogy mit találtam. A helyszín őt eléggé magával ragadta és mivel a szertartást az erdő szélén tudjuk tartani, így a szabadtéri szertartáslehetőségünk is megvan. A helyszínbejárás után még napokig járt az agyunk, mivel pajtás esküvőt terveztünk, de a Fatornyos Fogadó olyan különleges volt és olyan hatást váltott ki belőlünk, hogy végül amellett döntöttünk. Biztos vagyok benne, hogy a helyszín varázsa sokakat el fog bűvölni, ahogy minket is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük