Az első és legfontosabb az eljegyzés után, hogy ne kapkodjatok, adjátok át magatokat az érzésnek, legyetek boldogok, éljétek át a pillanatot. Gondoljátok át, hogy mit szeretnétek, és ne hozzatok elhamarkodott döntéseket.
Vendéglista
Gondoljátok át, hogy kivel szeretnétek megosztani az eljegyzés hírét, kiket terveztek meghívni az esküvőre! Ha valakit nem terveztek meghívni a rokonságból vagy a baráti körből, akkor kérjétek meg a meghívottakat, hogy ne újságolják másoknak, így nem kerülhettek kellemetlen helyzetbe azzal, hogy valaki mástól tud az esküvőtökről, úgy, hogy ti nem is akartátok esetleg meghívni.
Költségvetés
Mielőtt belevetnétek magatokat a szervezésbe, nagyon fontos, hogy költségvetéstervezetet készítsetek, így tudjátok, hogy mennyi pénzzel tudtok gazdálkodni és mire mennyit tudtok szánni. Ez mindenképp a tervezés első lépése legyen, hogy biztosan ne essetek bele abba a csapdába, hogy beleélitek magatokat egy olyan esküvőbe, amit a pénztárcátok nem engedhet meg magának.
Tervezések
Kezdjétek el nyugodtan a tervezést, találjátok ki az esküvő stílusát, viszont mindenképp beszéljetek arról, hogy kinek mi tetszik, hiszen ez az esküvő mindkettőtökről szól, fontos, hogy mindketten maradéktalanul elégedettek legyetek a Nagy Napon! A Pinterest hasznos lehet inspirálódásnak, de fontos szem előtt tartani, hogy ezeknek a képeknek nagy része külföldi esküvőn készültek és az sem biztos, hogy egy – egy dekorációs elem nálunk megtalálható egyáltalán. Illetve az sem mindegy, hogy ezeket a dekorációkat mekkora költségvetésből lehet kihozni. Célszerű Instagramon körülnézni magyar dekorosok oldalán, hiszen olyan elemek biztosan elérhetőek nála. Minden szolgáltatás esetében tervezzetek meg egy kb költségvetést, amit tudtok rá szánni, így könnyen kiszűrhetőek, hogy kik illenek hozzátok és nem futtok felesleges köröket.
Csináljatok eljegyzési fényképeket
Nem csak szuper emlék lesz a jegyesfotózás, de ha terveztek Save the Date-t vagy esküvői weboldalt, akkor már oda is fel tudjátok használni ezeket a képeket. A legjobb, ha ugyan az a fotós készíti ezeket a fényképeket, aki majd az esküvőtökön is fog fotózni, így már kicsit jobban megismeritek egymást, feloldódtok a jelenlétében és ő is jobban fogja tudni, hogy mi áll nektek jól, így az esküvőn már sokkal gördülékenyebb lesz a közös munka.
Dátum és helyszín
Ha tudjátok a vendéglétszámot és a költségvetést, akkor el tudtok kezdeni utánajárni a helyszíneknek. Ha egy tervezett dátumotok van, akkor rákérdezhettek erre is, de ha nem ragaszkodtok semmihez, akkor pedig a szabad dátumokra kérdezhettek rá. Ha a helyszínetek megvan, utána a többi szolgáltatót is el tudjátok kezdeni keresni, hiszen így már a pontos távolságot, ezáltal a benzinköltséget is meg tudja nektek mondani és azt is, hogy szabad-e neki a kiválasztott dátum.
A helyszínválasztás kapcsán összeírtam pár kérdést, amit mindenképp érdemes feltenni a véglegesítés előtt.:
- Mik az elérhető dátumok a helyszínen?
- Van-e árkülönbség pénteki vagy hétköznapi napon?
- Mekkora a foglaló? Mennyi a bérleti díj? Mit tartalmaz?
- Van kizárólagos szolgáltató? Amennyiben van, akkor van lelépési díj az esetükben?
- Van zajkorlátozás?
- Mettől meddig miénk a helyszín?
- Vannak dekorációs korlátozások?
- Bevihetőek ételek és italok? Van szervízdíja, illetve dugódíja ezeknek?
Az esküvőhelyszín kiválasztása előtt mindenféleképpen menjetek el személyesen is egy helyszínbejárásra! Egy ilyen alkalommal feltehetitek a kérdéseiteket, és jobban el tudjátok képzelni, hogy mit hová helyeznétek majd az esküvőtökön!
Ha azt érzitek, hogy nem tudjátok, vagy nem akarjátok egyedül kézben tartani ezt a sok teendőt, akkor kérjétek esküvőszervező segítségét, ő biztosan mindenben tud nektek segíteni és sokkal nagyobb nyugalommal telnek a szervezés napjai.
Ha megnéznétek az témáról szóló YouTube videómat is, akkor kattints az alábbi videóra! 🙂