Skip to content
Kezdőlap » Blog » Tervezzünk együtt, kísérjétek végig velem az esküvőszervezést #6 – Ruhapróba

Tervezzünk együtt, kísérjétek végig velem az esküvőszervezést #6 – Ruhapróba

Tervezzünk együtt, kísérjétek végig velem az esküvőszervezést #6 - Ruhapróba

Természetesen a ruhapróba sem zajlott könnyedén. Találtam egy lehetőséget, egy akciót, ahol a keretemen belül tudok ruhához jutni. Ez a Mia Wedding Dressnél volt. Szerencsére a barátnőim és anya is támogattak így elkísértek a próbára.

Még a próba hetében volt szerencsém egy partnertalálkozóra is elmenni, Inanna Wedding csapatához. Elsőkörben mint szervező és tervező csapat találkozása volt a cél, de szóba került, hogy menyasszony is vagyok, így elkezdtünk agyalni, hogy hozzám milyen ruha illene. Meg kell mondjam, csodálatosak a ruhák, amiket készítenek. A hangulata a legtöbb ruhának számomra erdei tündéres, varázslatos. Náluk vettem észre, hogy lehet, hogy nem is a hófehér, hanem inkább a kicsit bézsesebb árnyalatú ruha áll közelebb a bőrszínemhez és a hajszínemhez. Nagyon csodálatosnak tartom a munkájukat, mint partner nagyon örülök, hogy egymásra találtunk, de sajnos jelenleg a költségvetésembe nem fért bele az ár, amit ajánlottak. A minőségi anyagok és a rengeteg kézimunkához képest nem is volt annyira magas az ára, de az erre szánt összeget sajnos eléggé túlléptem volna, és ezt nem szerettem volna.

Mikor elmentem a ruhapróbára még nem voltam benne biztos, hogy választok ruhát, hiszen még élénken élt bennem az Inanna Weddinges ruhák varázsa. Én viszonylag határozottnak tartom magam, de a ruhaszalonba érve teljesen elvesztem. Annyi csodás ruha volt, hogy azt sem tudtam, hogy merre felé nézzek, merre induljak. Szerencsére tündéri segítőim végig velem voltak, így segítettek a tanácstalanságomat feloldani. Az alsó részen lévő ruhák az előző kollekció megmaradt darabjai voltak. Szépnek találtam őket, de megijedtem, hogy nem volt a „beleszerettem érzés” egyiknél sem. Mikor felértünk a felső szintre (ahol próbálni is lehetett) letörölhetetlen mosoly ült az arcomra. Ott olyan ruhákkal találkoztam, amilyen sokkal jobban az elképzelésemnek volt megfelelő.

Azt gondoltam, hogy majd felpróbálok párat, meglátok egyet, ami nagyon tetszik és 1 órán belül már úton is leszek. Aranyos gondolat…hát nem így lett…Zsani barátnőm egyszer csak megszólalt, „másfél órája próbálunk, de ne foglalkozz vele.” Akkor már volt egy-két ruha, amit félreraktunk, hogy tetszik, de nem voltam még biztos semmiben. A lányok tudják, hogy nagyon szeretem a charleston stílust, így kiválasztottak nekem egy ruhát, amit próbáljak fel csak úgy mókából. Na itt volt az első komolyabb fejtörés, mert bár tényleg csak mókából próbáltam fel, igazából tetszett nekem, de végül arra a következtetésre jutottam, hogy ez egyáltalán nem illene a helyszínhez, amit választottunk, így ezen túltettem magam.

Ha azt gondoltátok, hogy eddig húztam az időt, akkor most figyeljetek. A maradék 1- 1,5 óra azzal ment, hogy a két „kedvenc” félretett ruhát próbálgattam, hogy tulajdonképpen melyik is tetszik nekem igazán. A csapat két részre oszlott: anyukám és Emese az egyik ruhát tartotta jobbnak, Zsani és Adri a másikat….én mindkettőt imádtam, de muszáj volt dönteni. Végül az egyik ruhát újrapróbálva már elbizonytalanodott Emese és a szalonos lány is, hogy talán jobban állna az nekem. Nehéz szülés volt, de végül sikerült kiválasztanom a ruhámat és a lányok szerint a legjobb döntést hoztam. Bízok benne, hogy Zsombor is így fogja ezt látni majd a Nagy Napon, nem tudom, hogy fogom addig bírni 😀

Az Inanna Weddinges ruhák egyébként csodálatosak, szívből ajánlom mindenkinek! Apa meglepett a Mia Wedding-es ruhával és megvásárolta nekem, ez nagyon kedves gesztus volt tőle, megható volt, így nem tudtam tovább gondolkozni a tervezői ruhán, pedig biztosan az is egy izgalmas kaland lett volna!

Lányok! Emese, Adri, Zsani és Anyuci! Nagyon hálás vagyok, hogy segítettetek, nélkületek nem sikerült volna!

Néhány jótanács, ha a ruhaválasztás elé kerültök:

  •        Bérlés esetén mindenképp beszéljetek arról, hogy mikor kell jönni még próbára, mikor lehet a ruháért menni és mikor kell visszavinni!
  •     A ruhapróbára mindenképp olyan színű fehérneműben menjetek, amilyenben majd akartok lenni a Nagy Napon is, illetve egy körülbelül olyan magas cipőben, hogy a ruha hossza látszódjon. (a legjobb, ha a ruhapróbára már megvan a cipőtök)
  •       Vásárlás esetén amennyiben látjátok, hogy kelleni fog a ruhaigazítás, akkor még a szalonban kérdezzétek meg, hogy van-e lehetőség náluk igazításra.
  • A ruhátok legyen mindenképp kényelmes, olyan, amiben egész est jól érzitek majd magatokat! Érdemes ülve és kicsit mozogva benne is próbálni, hogy milyen érzés lesz benne lenni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük